2017
 
Besik Kharanauli
2017
Besik Kharanauli
Besik Kharanauli (1939, Tianeti) költő és festő, kiemelkedő alakja a grúz irodalomnak.Az egyik legnevesebb kortárs költő; több mint húsz verseskötete és két prózakötete jelent meg. Az Ivane Javakhishvili Egyetem filológia karán végzett Tifliszben (Tbiliszi), irodalmi karrierjét 1954-ben kezdte, első verseskötetét 1968-ban publikálta. A Mnatobi irodalmi folyóiratnál dolgozott, majd 1998 és 2002 között a Nakaduli kiadó vezetője volt. Kharanauli szokatlan, ironikus, modern hangvételű művei, melyek pshavian nyelvjárásban íródtak, újdonságnak számítottak a 20. századi grúz költészetben. Az írót, aki sikeresen túlélte a szovjet elnyomást, innovatív természet, elevenség, bölcsesség és örök fiatalság jellemzi, művei mára sem veszítettek fontosságukból és aktualitásukból. Számos grúz irodalmi díjat nyert, a grúz állam Irodalmi Nobel-díjra is jelölte. Műveit lefordították németre, hollandra, olaszra, csehre, magyarra, oroszra, bolgárra és franciára is. A 2010-ben publikált The Book of Amba Besarion című költeményét 2015-ben franciául publikálták, majd Elizabeth Heighway angolra fordította és a Dalkey Archive Press adta ki.
Vissza a lap tetejére
Copyright PEN Club HUNGARY © 2014 · All Rights Reserved
designed by A77 Creative Studio