2014
 
Augusto de Campos
2014
Augusto de Campos
Augusto de Campos (1931, São Paulo) brazil költő, fordító, zenekritikus, vizuális művész. Testvérével, Haroldóval 1952-ben indította el a Noigandres nevű irodalmi magazint, amely a kibontakozó brazil konkrétvers mozgalom orgánuma lett. Több tucat kötetet publikált, amelyet számos irodalmi díjjal ismertek el. 1950 és 1970 között elsősorban vizuális költészetet művelt, majd az új média területén kísérletezett, amelynek során verseit elektromos óriásplakátokon, videotext formátumban, valamint a neonfény, a hologram, a lézer és a számítógépes grafika segítségével jelentette meg. A nevével fémjelzett multimédiás események közül kiemelkedik a CID ADECITY CIT É című nagyszabású poéma „többhangú” előadása (fiával, a zeneszerző Cid Campos-szal) 1987-ben és 1991-ben. Ciddel azután számos egyéb közös alkotásuk is volt, így például a Poesia é risco (A költészet kockázat) című CD és multimédia – ez esetben „verbovokális- vizuális”, vagyis költői, zenei és képi elemekre egyaránt támaszkodó – performansz, amelyet Brazíliában és külföldön is számos alkalommal bemutattak. – Magyar kötete nem jelent meg.
Vissza a lap tetejére
Copyright PEN Club HUNGARY © 2014 · All Rights Reserved
designed by A77 Creative Studio