Clara Janés Nadal (1940) egyike a legismertebb spanyol költőknek, de számos prózai mű is kötődik a nevéhez. Édesapja, Josep Janés szintén költő volt, egyben a 20. század első felének egyik legjelentősebb spanyol könyvkiadója. Bölcsészeti tanulmányait Barcelonában, Pamplonában és Párizsban folytatta. Valamennyi műfajban fordított, számos nyelvből; a magyar olvasó számára talán külön említést érdemelnek a cseh Vladimír Holan verseiből készült fordításai. Fordított még angolból, franciából, portugálból, románból, törökből, sőt perzsából is. Első kötete 1964-ben jelent meg, Las estrellas vencidas (Legyőzött csillagok) címen. 1972-ben Barcelona város esszéíró-díjával tüntették ki, s ugyanezen évben a Premio Café Gijón-díjat is megkapta. 1983-ban Barcelona város költészeti nagydíjával jutalmazták, Vivir (Élni) című kötetéért. 1997-ben megkapta Spanyolország fordítói nagydíját, műfordítói életművéért. 2002-ben a XII. Jime Gil de Biedma-díjban – az egyik legrangosabb spanyol irodalmi kitüntetésben – részesült, Los secretos del bosque (Az erdő titkai) című verseskötetéért. Egyéb elismerések mellett 2005-ben a nemzetközi Barcarola költészeti díj jutalmazottja, Los números oscuros (Sötét számok) című kötetéért; 2009-ben Torrevieja város költészeti díjának kitüntetettje, El fuego de la orilla (Parti tűz) című művéért, 2014-ben pedig a Leóni Egyetem díját kapta meg, Épsilon, o el jardín de las delicias (Epszilon avagy a gyönyörök kertje) című verseskötetéért. 2007-ben neki ítélték a X. Spanyol Nemzeti ’Teresa de Ávila’ irodalmi díjat. 2015-ben jelent meg Movimientos insomnes (Álmatlan mozdulatok) című antológiája, és ugyanebben az évben neki ítélték a Spanyol Királyi Akadémia U-székét. 2018-ban megkapta a IX. José Luis Sampdro-díjat. Költeményeit több mint 20 nyelvre fordították. Clara Janés már egyik korai versében kinyilatkoztatja, hogy minden emberi sors végzetesen „az ismeretlen/sőt a (…) megismerhetetlen” kezében van. A spanyol misztikus irodalmi hagyomány folytatója, melynek megalapozói között említhetjük Ávilai Szent Terézt és Keresztes Szent Jánost. Verseit egy másik valóság, az érzékelhetőn túli világ szüntelen kutatása jellemzi; költői útkeresését egyfajta orfikus megközelítés határozza meg. Számára Orpheusz a „par excellence”, az iránymutató költő. Műveiben különféle, keleti és nyugati, mitologikus, misztikus és szimbolikus hatások észlelhetők, ugyanakkor a különféle modern gondolati, filozófiai rendszerek iránti fogékonyság is erősen érezhető bennük. A misztikus kérdéseken való elmélkedés, azok megfigyelése sajátos esztétikai szemléletmóddal jár verseiben, amelyet meg-megtör az evilági gyönyörök közvetlenül érzékelhető, érzéki szépségnek élvezete.
Életműve összességében az örök ismeretlen megismerésére irányuló örök kísérletezés; versei a huszadik századi európai költészet szövevényes hálójának erős szálait képezik.