Elmondta Marjorie Perloff, a Nemzetközi Zsűri tagja, a Janus Pannonius Költészeti Nagydíj 2017-es díjátadó ünnepségén Pécsett, 2017. szeptember 23-án.

Mind nagyon büszkék vagyunk, hogy 2017-ben olyan költő kapta a Janus Pannonius Költészeti Nagydíjat, aki valóban megváltoztatta korunk költészetének arculatát. Mint a brazil konkrét költészeti mozgalom atyja, megértetted, még az 50-es évek elején, hogy a két szörnyű világháború után szülőhazád, Brazília készen állt a század elejei avantgárd újjáélesztésére.

Ahogyan te magad fogalmaztál:
Két szörnyű háborúnk volt, amely hosszú évekre félrevetett, a lapszélre dobott számos olyan dolgot, ami számunkra fontos volt. Nem játszották például Webern, Schönberg és Alban Berg zenéjét, mert mindkét diktatúra, a német és az orosz károsként megbélyegezte. Azt mondhatjuk, hogy minden kísérleti költészet, sőt minden kísérleti művészet bizonyos értelemben marginalizált lett. Csak az ötvenes években kezdték Mallarmé-t vagy Ezra Poundot felfedezni.

Te voltál, Augusto, a húszas éveiben járó fiatal ember, aki felismerte, hogy a nagy brazil modernisták – Oswald de Andrade, João Cabral de MeloNeto, és a csodálatos Sousândre, akinek whitmani epikus versét, A Wall Street Poklát(1877) Te és Haroldo bátyád fedezte fel újból – tehát az ő munkájuk Mallarmé Kockadobásával, James Joyce Ulyssesével és Finnegansével és mindenekfelett Ezra Pound Cantóival folytat alkotó párbeszédet, mégpedig abban az értelemben, hogy bennük olyan költői anyag született meg, amely a nyelvnek, a jelölőnek ad elsőbbséget, és nem – mint a hagyományos költészet, az ún „45-ös nemzedék” gyakran vallomásos lírája – a jelöltnek, a tartalomnak, a témának.

A konkrét költészet kifejezés kissé félrevezető. Ami a Te perspektívádból kockán forgott nem is egyszerűen a konkrétság volt – vagyis partikularitás, a kép pontossága, az anyagiság – hanem amit James Joyce verbivocovizuálisnak, hangszóképinek nevezett. Az Új Költészetben a nyelv nem valamiféle jelentés hordozója lett, hanem maga volt az összetett jelentésképzés. Ennek értelmében a grafikus tér és a hangzó struktúra éppoly jelentőséggel bírt, mint a szavak denotációja. A konkrét költészet komolyan vette azt a Roman Jakobson, a nagy orosz formalista által hangoztatott költői elképzelést, miszerint a hétköznapi nyelvben nincs ugyan kapcsolat a füge és függ szavak között, a költészet az a beszédmód, amelyben ezek a kapcsolatok fontosak. Valóban, a költészetben jelentést kap fonológiai vagy vizuális egybeesés. És nem a szavak által jelölt dolgok kapcsolatáról van szó, hanem magáról a kapcsolatról.

Első nagyszabású kötetedben, az 1953-ban megjelent Poetamenos (Poetminus)-ban ezeket a költői elveket ültetted át a gyakorlatba; itt használtál először színeket különböző szemantikai szálak és nyelvi visszhangok kiemelésére. Költészetedben jelentőséget kapnak a szójáték és a mellérendelés – szemben az alárendeléssel –, valamint az ellipszis  és a paraszintaktikus írásmód – vagyis mindaz, amit John Cage a „nyelv demilitarizálásának” nevezett. Ebben a költészetben minden szó, sőt minden morféma és betű is számít. A cél a korai avantgárd, a Magyarországon is jelentőséggel bíró futurizmus és dadaizmus által követelt „nyelvszakadások” újbóli felfedezése volt.

Ami a leginkább figyelemre méltó: ahogyan költészeted az elkövetkező évtizedekben alakult, szembe találva magát a 20. század új technológiáival. 1963-ban alkottad meg csodálatos „távírószalag-versedet” a 3 nyelven megjelenő city szóból, s melyben a szöveg nagyszerű és különleges digitális kompozícióvá alakul. Az 1964-66-os Popcretos táblakép/élőkép-versei, melyeket hamarosan a mozgóversek (Poemmobiles) követtekháromdimenziós, mozgó verstárgyak.  A 90-es évek elején, miután megvásároltad első macintosh számítógépedet, digitális versekké és videókká kezdted átdolgozni korábbi verseidet, mint a cidade/city/cité-t. Ezzel előkészítetted az utat az olyan intermédia-darabokhoz, mint a Pulsar – melyet a nagyszerű tropicalismo sztár, Caetano Veloso énekelt –, valamint az SOS és Moby c. hangképversekhez, melyeket fiad, Cid Campos adott elő. A 2016-os Pompeia-kiállítás teljes munkásságodat bemutatta a korai rövid, elliptikus verseidtől a nagyméretű elektromos kijelzőkön és lézer hologramokon megjelenő darabokig. Ezen a kiállításon láthattuk, hogy milyen lehet a költészet a 21. században.

Végül néhány szó a fordításaidról. A 60-as évektől kezdve szebbnél szebb könyvekkel ajándékoztad meg olvasóidat (mára már gyűjtőknél van mind), melyeket Haroldo bátyáddal nem transzlációknak, fordításoknak hanem transzkreációknak, átalkotásoknak neveztetek. Művészien illusztrált könyvek ezek, melyekben a nagy modernisták műveit ültetted át portugálra: Emily Dickinsontól és Gerard Manley Hopkinstól, Rimbaud-n és Valéryn, James Joyce-on, Gertrude Steinon, Marianne Moore-on, és Ezra Poundon át, egészen John Cage-ig – sőt, visszafelé is a Provençal trubadúrokig és a nagy angol metafizikus költőig John Donne-ig. Ezekben az átalkotásokbanvalójában új költői szövegek születtek, az átültetett költők műveinek egy-egy szálát vagy motívumát emelve saját nyelvi invencióitokba. Ekképp igazi globalista vagy. Ahogyan Haroldo fogalmazott, „a múltban ott a konkrét költészet vezérfonala. Belőle most a jövőt programozzuk.”
És most a jövő itt van velünk!

Kedves Augusto de Campos, kérünk, vedd át a Janus Pannonius Költészeti Nagydíjat Szőcs Gézától, a Magyar PEN Club elnökétől.