A Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat a The New York Times már a költészeti Nobel-díjként emlegeti. A Magyar PEN Club által adományozott kitüntetés 50 ezer euró pénzjutalommal, Zsolnay porcelánszoborral, magyar nyelvű díszkiadással és nem akármilyen protokollal jár. Idén például a milánói világkiállítás magyar pavilonjában, Pécsen és Budapesten ünnepelték az idei díjazottakat, Charles Bernstein amerikai és Giuseppe Conte olasz poétát. Lapunk munkatársai mindhárom helyszínen jelen voltak.

A MENNY MINDEN WHISKEY-JE

Farkas Wellmann Endre (Milánó) Charles Bernstein és Giuseppe Conte, a Janus Pannonius Költészeti Nagydíj idei kitüntetettjei olvastak fel kétnyelvű közös könyvük bemutatóján a milánói expó magyar pavilonjában megtartott esten, amely a díjátadó ünnepségsorozat első állomása volt. Az olaszországi bemutató apropója természetesen az, hogy az olasz költő hazájában magyar és olasz közönség előtt, több nyelven hangozzék a világlíra e két élő klasszikusának néhány műve, valamint hogy ekképpen is lehetőség nyíljon a két költőóriással való személyes találkozásra. Milánóban szép számban keresték fel péntek este a magyar pavilont a költészet iránt érdeklődők, a hangulatos esten közreműködött Szőcs Géza is, aki ezúttal költőként volt jelen a színpadon. Az est másik házigazdája Tomaso Kemény volt, aki műfordítóként az olasz–magyar irodalmi kapcsolatok egyik alappillére, ugyanakkor a díjkisztó grémium tagja.

Az alkalomra készült könyv (Giuseppe Conte–Charles Bernstein: Tutto il whiskey in cielo – Tutto il meraviglioso in terra / All the whiskey in Heaven – All the wonder of the world [A menny minden whiskey-je – A világ minden csodája]) a milánói Casa della Poesia, a Janus Pannonius Alapítvány és a Magyar PEN Club gondozásában jelent meg, igényes nyomdai kivitelben.

A díjazottak verseit magyar nyelven Török András színművész tolmácsolta.

EZ BIZONY EGY FORRÓ DÍJ

Legyen bárhol a protokoll, a tulajdonképpeni díjkiosztó mindenkori helyszíne a pécsi katedrális melletti Várfalsétány, néhány méterre az első magyar poéta sírjától. Szőcs Géza Kossuth-díjas költő, PEN Club-elnök és díjalapító szerint ugyanis ezeken a négyzetmétereken évszázadok óta ragyog a szellem világa. Nemcsak a szellem ragyogott, hanem a mediterrán nap is próbára tette a résztvevőket a déli órában. Charles Bernstein szinte ki is ejtette kezéből a fölhevült Janus-plakettet, és a közönség nagy derültségére kijelentette: „Ez bizony egy forró díj.”

Páva Zsolt polgármester az egykori pécsi püspök nemzetközi jelentőségéről beszélt, és igaza volt abban, hogy évszázadokkal ezelőtt jobban ismerték a költőt Európában, mint manapság, és ez ellen tenni kell, mint ahogy a költészet népszerűségének hanyatlása ellen is. Ezért társul Pécs városa a díj grandiózus projektjéhez. Charles Bernsteint Bollobás Enikő, az MTA doktora, az ELTE Amerikanisztika Tanszékének tanára méltatta, szerinte az amerikai költő verseiben aktív együttműködésre és alkotó-továbbíró olvasásra hívja olvasóit – magyarul így mondhatnánk: „írvasásra”.

A másik díjazottat, Giuseppe Contét pedig Tomaso Kemény laudálta. „Giuseppe Conte költészete valamennyi nép mítoszi energiáiból táplálkozik. Olyan energiák ezek, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy mindnyájan testvéreknek érezzük egymást” – kezdte az Olaszországban élő, magyar származású költő, műfordító, majd emelkedett hangnemben fejezte be: „A te költészeted, kedves Giuseppe, segít bennünket abban, hogy megtaláljuk a létezés és a természet eredeti forrását, amely a nőt és a férfit minden napkeltekor a megújuláshoz vezeti.” A díjátadót Janus Pannonius sírjának megkoszorúzása követte, majd az ünneplő társaság fölkerekedett, hogy Budapest közönségével is megismertessék a két költőóriást.

A LÉLEK A TEST ÉS A TEST A LÉLEK

Janus Pannonius születésének 581. évé­ben, telihold idején két világhírű költő olvasott fel az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében. Két olyan szerző, akinek költészete – Szőcs Géza elmondása szerint – még őriz valamit Janus Pannonius ógörög és latin műveken csiszolt szellemiségéből, s akik a költészet primer erejét a hagyománnyal, valamint az újító leleménnyel egyesítik.

A verseket eredeti és magyar nyelven (maguknak a műfordítást végző költőknek az előadásában) is meghallgathattuk. A beszélgetést és egyben felolvasást Bollobás Enikő, Tomaso Kemény és Szőcs Géza, a Janus Pannonius Költészeti Nagydíj kuratóriumának tagjai moderálták. A két díjazott, Giuseppe Conte és Charles Bernstein szinte egymással ellentétes, ugyanakkor egymásnak nem ellentmondó költői világát ismerhettük meg.

Conte esztétikája az ősi, mágikus kultúrák tiszteletéből merít erőt, s központi szerepet tölt be költészetében a természettel és az anyaggal való kapcsolat. Kimeríthetetlen témája a nap és a tenger, ahogy ő fogalmazott, „soha nem fogja tudni abbahagyni a tengerről való írást”. Mikor a felolvasást követően filozófiájáról, test-lélek felfogásáról érdeklődtem, elmondta, hogy nem szereti, ha e két fogalmat különválasztják: „the soul is the body and the body is the soul” [a lélek a test és a test a lélek]. Mivel költészete fokozottan mitikus, érdeklődtem arról is, mit gondol a huszonegyedik századi ember mitológiájáról. Véleménye szerint nem új mítoszokat kell alkotnunk, hanem a régieket újraértelmezve, azokat újjáalkotnunk, csak így születhet meg a mai ember mítosza.

Egyébként Conte egész költészete „égető éhség a végtelenre”. Megértjük általa az élet és a természet hangját, amely még nem befejezett múlt, de jövő idő s a mindenkori jelen. Bernsteinre – aki a language-költők egyik vezéralakjaként lett ismert – leginkább a nyelv és a nyelvi logika játékosságának kihasználása és a különböző regiszterek egy versen belüli keverése jellemző, mint például az irodalmi nyelv, a zsargon vagy az üzleti nyelv. A költő, aki maga adta elő műveit, színészi profizmussal, élénk hangsúlyozással és önreflexív humorral tette ezt. Költészetét Bollobás Enikő igen találóan „figyelemköltészetnek” is nevezi. Charles Bernstein „számára a nyelv nem egyszerűen a költészet médiuma, hanem maga a tartalom, a költői megjelenítés tárgya…”.

Bernstein nyelvelmélettel és nyelvfilozófiával is foglalkozott, többek között Wittgeinstein nyomán. Kérdésemre elmondta, abban egyetért a filozófussal, hogy a nyelv maga a gondolkodás hordozója, véleménye szerint azonban a meglévőnél újabb nyelvi játékok kitalálása is a költő feladata.

Míg a nagydíjakat Pécsen, a műfordítói tevékenységért járó kitüntetéseket itt adták át, Makkai Ádámnak, valamint Wilhelm Drostének. Makkai Ádám Kossuth-díjas költő, műfordító, nyugalmazott egyetemi tanár olyan jelentős versek fordítását olvasta fel életművéből, mint Berzsenyi Dániel: Napóleonhoz, Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én, Áprily Lajos: Március, Nemes Nagy Ágnes: Fák, valamint Weöres Sándor Rongyszőnyegéből néhány verset.

Az angol fordítás után Wilhelm Drostének, a másik műfordítói díj birtokosának tolmácsolásában, németül is meghallgathattuk Ady Endre Góg és Magóg fia vagyok én című művét. A nagyszabású irodalmi estet Banda Ádám hegedűművész játéka színesítette. Az est háromnyelvűségére utalva Bartóktól, Gershwintől és Paganinitől válogatott a művész.

A díjazottak tiszteletére két magyar nyelvű fordításkötet is megjelent. A könyvek a világhírű költők életművéből válogatott legkiválóbb verseket tartalmazzák G. István László, Gerevich András, Kerber Balázs, Szénási Ferenc, Szkárosi Endre és Szőcs Géza fordításában.

A Magyar Idők a díj jövőjére és a fordítások fontosságára vonatkozó kérdésére Szőcs Géza elmondta, hogy míg Magyarországon ugyan még mindig vannak szkeptikusok, számos amerikai és olasz fórum, közöttük a The New York Times is, költészeti Nobel-díjként emlegeti ezt a kitüntetést. A díjnak köszönhetően nemcsak a magyar irodalom világirodalmi rangja emelkedik, hanem a magyar olvasóközönség is olyan jelentős, külföldi szerzőkkel ismerkedhet meg, akik műveinek magyarra történő lefordítása mindenképpen hiánypótló tevékenység.