A Magyar PEN Club költészeti nagydíjat alapít
 
Jorge Luis Borges
AZ ELSŐ MAGYAR KÖLTŐHÖZ
(“A tigrisek aranya”)
E pillanat neked még jövő idő,
melynek tiltott alakzatába belátni nem képes még a jós sem
kinek a lángoló planéták
vagy a bikák zsigerei meg szokták a jövendőt mutatni.
Mi sem lehetne egyszerűbb, testvéri árnyék,
mint neved felkutatni enciklopédiákban
és megtalálni, mely folyók tükrözték vissza arcod,
amely elporladt mára, és milyen királyok,
mily bálványok s miféle kardok,
mily csillogása végtelen Hungáriádnak
ihlették meg a hangod, hogy először énekeljen.
Az éjszakák s a tengerek választanak egymástól bennünket el,
a századévek megváltozásai,
az éghajlat, a birodalmak, a más-más nemzetségek,
de összeköt minket megfejthetetlenül
a szavak rejtélyes szerelme,
a hangzások és jelképek közös társasága.
Valaki, mint Éleában hajdanán az íjász,
magányosan egy üres késődélutánban
ezzel a képtelen nosztalgiával lövöldöz
célpontjára mely nem más mint egy árnyék.
Soha nem fogjuk egymást szemtől szembe látni,
te felmenőm, ki nem hallod a hangom.
Mégcsak visszhang sem vagyok fülednek
saját magamnak is csak szorongás egy titokban,
sziget-országa bűbájnak s félelemnek;
vagyok, mint minden ember,
amilyen te is voltál,
feje fölött más csillagokkal.

(Szőcs Géza fordítása)
AL PRIMER POETA DE HUNGRIA
(„El oro de los tigres”)
En esta fecha para ti futura
que no alcanza el augur que la prohibida
forma de porvenir ve en los planetas
ardientes o en las vísceras del toro,
nada me costaría, hermano y sombra,
buscar tu nombre en las enciclopedias
y descubrir qué ríos reflejaron
tu rostro, que hoy es perdición y polvo,
y qué reyes, qué ídolos, qué espadas,
qué resplandor de tu infinita Hungría,
elevaron tu voz al primer canto.
Las noches y los mares nos apartan,
las modificaciones seculares,
los climas, los imperios y las sangres,
pero nos une indescifrablemente
el misterioso amor de las palabras,
este hábito de sones y de símbolos.
Análogo al arquero del eleata
un hombre solo en una tarde hueca
deja correr sin fin esta imposible
nostalgia, cuya meta es una sombra.
No nos veremos nunca cara a cara,
oh antepasado que mi voz no alcanza
Para ti ni siquiera soy un eco;
para mí soy un ansia y un arcano,
una isla de magia y de temores,
como lo son tal vez todos los hombres,
como lo fuiste tú, bajo otros astros.
Mátyás király Janus koporsójánál. A bécsi Johann Georg Mansfeld rézmetszete Buck József pécsi rajztanár képe alapján.
Vissza a lap tetejére
Copyright PEN Club HUNGARY © 2014 · All Rights Reserved
designed by A77 Creative Studio